Minden attól függ, hogy magunk szeretnénk elvégezni a burkolást, vagy inkább szakemberre bízzuk.
Ha úgy döntenénk, hogy egyedül vágunk neki ennek a nagy feladatnak, akkor először mindenképpen szerezzünk néhány szakkönyvet, hogy a burkolás alapjait elsajátítsuk. Ezek közül bátran merem ajánlani a Julian Cassel és Peter Parham által írt Burkolás című könyvet, melyben a szükséges alapanyagoktól, a kezdő technikáktól a haladó trükkökig, minden gazdagon illusztrálva megtalálható. Szintén hasznos ötleteket szerezhetünk a szintén a Julian Cassel és Peter Parham szerzőpáros által írt a Fürdőszobák átalakítása című könyvből. De a sor itt nem ér véget, hiszen még számos egyéb hasznos sorozat született barkácsolók számára (Csináld magad, Saját kezűleg), melyek hasznos tudnivalókkal láthatnak el minket abban, hogy hogyan alakítsuk ki igényesen és praktikusan otthonunk padló- és falburkolatát egyaránt.
A bevásárlás során a legnehezebb munkát a ragasztóanyag és a fugázó anyag kiválasztása fogja jelenteni. Ezzel a problémával azok is könnyen szembetalálkozhatnak, akik szakemberre bízták a munkát, mivel nem minden burkolómester gondoskodik magától ezek beszerzéséről. Úgyhogy most következzen először néhány tanács, hogy megkönnyítsük a megfelelő ragasztóanyag kiválasztását, hogy a későbbiekben nehogy elváljon a csempe az aljzattól:
- Figyelembe kell venni, hogy a burkolandó felület kültérben vagy beltérben található-e. Bár a csemperagasztók többsége univerzális, kint és bent is használható függetlenül attól, hogy zsákos, vagy diszperziós ("vödrös") kiszerelésű-e, azért előfordulnak olyan "vödrös" csemperagasztók is, melyek csak beltérben használhatóak
- Az sem mindegy, hogy falra vagy padlóra kívánunk-e burkolni, ugyanis mint a kültér és beltér problémánál általában a ragasztók mindkét felületre alkalmasak, de lehetnek olyan kivételek, melyek csak falra, vagy csak padlóra jók
- Figyeljünk arra is, hogy milyen burkolólaphoz, milyen ragasztót választunk. A mázas kerámia lapoknak (pl. csempék és a nem gres padlólapok) nagyobb a vízfelvétele, ezért gyakorlatilag mindegy, hogy milyen csemperagasztót választunk. De a gres lapok tömörre égetettek és sokkal kisebb a vízfelvételük (0, 5% alatt) ezért itt flexibilis ragasztót javasolt használni
- Ha padlófűtés van a burkolat alatt, akkor a padlólapot csak flexibilis ragasztóval szabad leburkolni, hogy a burkolat bírja a hőingadozást, amit a fűtés okoz, és mindenütt, ahol az aljzatban diletációs, mozgó hézag van,ott a burkolaton is diletációs hézagot kell képezni
- Otthonunk vizes helyiségeiben (konyha, fürdőszoba, WC) olyan ragasztót használjunk, amely bírja a nagyobb vízterhelést
- Általában a csemperagasztók cementtartalmúak, azért ha gipsztartalmú vakolattal vakolt felületet vagy gipszkartont szeretnénk leburkolni, akkor a burkolás előtt a felületet mindenképpen alapozni kell, és gipszkartonra burkolásnál a csemperagasztók közül is a flexibilis ragasztót kell használni
- Ha kültérre burkolunk, ügyeljünk arra is, hogy a csemperagasztó a padlólap és az aljzat közötti teret teljes mértékben kitöltse, mert ha üregek maradnak, akkor azok eső alkalmával a fugákon keresztül feltöltődhetnek vízzel, és amikor télen megfagy ez a víz, akkor feljöhetnek a lapok
- Garázsban való burkoláskor mindenképpen üregmentesen, folyóágyas ragasztóba fektessük a padlólapokat, vagy ha flexragasztót használunk, akkor kétoldali kenéssel dolgozzunk (mind a lapot, mind az aljzatot kenjük be ragasztóval), hogy a burkolat ellenálljon a mechanikai terhelésnek (pl. a benn parkoló autó)
A ragasztó kiválasztása után, haladjunk a látvány elemek irányába és nézzünk néhány ötletet, ami megkönnyítheti a fugázó anyag kiválasztását, hogy otthonunk burkolata, tényleg olyan legyen, mint amilyennek elképzeltük:
- A megfelelő fugaanyag kiválasztásához ismernünk kell:
- a fuga szélességét (minden fugázó anyag más méretű fugaszélesség kialakításához megfelelő; van, amelyik 2-6 mm, van, amelyik 4-15 mm-es fuga kialakításához alkalmas...),
- a burkolat anyaga (csempe, vagy esetleg gres lap),
- a burkolatot érő igénybevétel (vizes terület, pl. fürdőszoba, vagy nagy mechanikai megterhelés, pl. garázs, vagy vegyszeres kezelés, pl. a konyha pultja),
- a bedolgozás technológiája,
- a fuga elhelyezkedése (folyamatos vagy eltolt fuga)
- Fugázó anyagok ma már nagyon sokféle színárnyalatban léteznek, de néhány dolgot figyelembe kell venni a szín kiválasztásánál: padlóburkolatokhoz sötétebb színt érdemes választani, mert a járkálás miatt több szennyeződés rakódik rá. Ha világosabb színt választunk, akkor magától beszürkül, és a takarítást követően sem fogja visszanyerni eredeti színét, hanem foltos lesz. Kültérre is semleges színű, közepesen sötét fugázó anyag (pl. a szürke valamelyik árnyalata) ajánlott
- A fugakeresztet vagy szedjük ki vagy nyomjuk le a lap aljáig, hogy ne látszon ki fugázás után
- Szerkezeti elemek (fal- és padlóburkolat találkozása), vagy különböző anyagok (burkolólap-küszöb, burkolólap-ajtó) találkozásánál flexibilis fugázó anyagot kell használni
- Ha padlófűtés van a padlólap alatt, akkor mindenképpen flexibilis fugázó anyagot kell választani, hogy a burkolat kibírja a hőingadozás okozta terhelést,
- Ha gipszkartonból készült falat, faaljzatot, vagy fémaljzatot burkolunk le, akkor fugázásnál flexibilis fugázót használjunk
- Terasz burkolatát csak flexibilis és fagyálló fugával fugázzuk ki, hogy bírja a hőingadozások miatti terhelést
- Nedves helyeken (pl. fürdőszoba) gombásodásgátló, vízlepergető (pl. szilikonos) fugázó anyagot használjunk, hogy fürdőszobánk sokáig szép maradjon
- Ha a konyhapultot is csempével kívánjuk leburkolni, akkor használjunk epoxigyanta bázisú, vegyszerálló fugát, hogy a rendszeres takarítás miatt a fuga ne károsodjon
- Ha gres lappal burkoltuk le a padlót, és kontrasztosan szeretnénk fugázni (világos a lap és sötét fugát szeretnénk vagy fordítva), akkor először egy még le nem burkolt lapon végezzünk fugapróbát, hogy biztosan tudjuk, hogy a fugázó anyag nem színezi-e el a lapot
Végül zárásként néhány jó tanács a fugázás menetéhez:
- Mindig várjuk meg, hogy a csemperagasztó megkössön és csak aztán kezdjünk el fugázni. Ez az információ mindig fel van tüntetve a ragasztó anyag leírásában. Standard minőségű csemperagasztó esetén ez az idő általában 24 óra, de ma már gyártanak olyan ragasztókat is, amelyek akár 3-4 óra alatt is megszáradnak. Ha pedig speciális flexragasztót használunk, akkor a száradási idő akár 48 óra is lehet
- Falicsempénél a fuga vonalához képest diagonálban kell a fugagumival vagy a fugázó deszkával a fugázó anyagot bedolgozni a hézagokba
- Tűző napsütésben, vagy ha fel van melegedve a burkolat, akkor ne kezdjünk bele a fugázásba
Üzleteink :
Rustic Fürdőszoba Kft 1044 .Bp. "Külső " Váci út 30 .
Tel.:06/1-3-693-607 , 06-30/4-422-776 , 06-30/389-98-00
E-mail : info@rusticfurdoszoba.hu
Rustic Fürdőszoba Kft 1149 .Bp. Mogyoródi út 32.
Tel. :06-1/273-01-09 , 06-30/758-98-11
E-mail : mogyorodi@rusticfurdoszoba.hu
Rustic Vecsés Kft 2220 Vecsés Fő út 165/a
Tel.: 06/29-351-233 , 06/30-9-337-944
E-mail: vecses@rusticfurdoszoba.hu
Kérjen árajánlatot melyet garantáltan 24 órán belül vissza küldünk Önnek !
1044 Bp. Váci út 30.
tel: 06-1-369-36-07 , 06-30-389-98-00
email: info@rusticfurdoszoba.hu
2220 Vecsés Fő út 165/a.
tel: 06-29-351-233 , 06-30-933-79-44
email: vecses@rusticfurdoszoba.hu
1149.Bp. Mogyoródi út 32.
tel: 06-1-273-01-09 , 06-30-389-98-00
email: mogyorodi@rusticfurdoszoba.hu
-
5 nagyszerű tipp kis fürdőszobákhoz
5 nagyszerű tipp kis fürdőszobákhoz
Tovább - 2011 Június 30. -
Hogyan tervezzünk fürdőszobát?
Hogyan tervezzünk fürdőszobát?
Tovább - 2011 Június 29. -
A kényelmes fürdőszoba kialakítása
A kényelmes fürdőszoba kialakítása
Tovább - 2011 Június 28. -
Hidromasszázs kádak: csak divat, vagy tényleg hasznos?
Hidromasszázs kádak: csak divat, vagy tényleg hasznos?
Tovább - 2011 Június 27. -
A fürdőszoba króm ékessége
A fürdőszoba króm ékessége
Tovább - 2011 Június 25. -
Mielőtt megtervezné fürdőszobáját
Mielőtt megtervezné fürdőszobáját
Tovább - 2011 Június 24. -
Dizájnguruk a fürdőben
Dizájnguruk a fürdőben
Tovább - 2011 Június 23. -
Mozaik a fürdőszobában
Mozaik a fürdőszobában
Tovább - 2011 Június 22. -
Amit jó tudni a mázas kerámiákról és a gresről
Amit jó tudni a mázas kerámiákról és a gresről
Tovább - 2011 Június 20. -
Csatatérből játszótér
Csatatérből játszótér
Tovább - 2011 Június 18. -
Akrilkád - Lemezkád
Akrilkád - Lemezkád
Tovább - 2011 Június 17. -
A fényterápia néhány jótékony hatása
A fényterápia néhány jótékony hatása
Tovább - 2011 Június 16. -
A bidé története
A bidé története
Tovább - 2011 Június 15. -
Ibox Universal, nem csak a vízszerelők álma
Ibox Universal, nem csak a vízszerelők álma
Tovább - 2011 Június 11. -
A legmenőbb zuhanyok és csapok 2011-ben
A legmenőbb zuhanyok és csapok 2011-ben
Tovább - 2011 Június 10. -
Mire figyeljünk burkoláskor?
Mire figyeljünk burkoláskor?
Tovább - 2011 Június 7. -
Milyen anyagokat érdemes venni a burkoláshoz?
Milyen anyagokat érdemes venni a burkoláshoz?
Tovább - 2011 Június 6. -
Mennyit érdemes vásárolni?
Mennyit érdemes vásárolni?
Tovább - 2011 Június 4. -
ZEN fürdőszobák 7 titka
ZEN fürdőszobák 7 titka
Tovább - 2011 Június 2. -
Hogyan varázsoljuk a kis teret optikailag nagyobbá?
Hogyan varázsoljuk a kis teret optikailag nagyobbá?
Tovább - 2011 Június 1. -
Hogyan válasszuk el a különböző funkciójú tereket?
yan válasszuk el a különböző funkciójú tereket?
Tovább - 2011 Április 27. -
Eltérő burkolási technikák
Eltérő burkolási technikák
Tovább - 2011 Április 26. -
Válasszon akromatikus fekete-fehér szettet fürdőszobájába
Válasszon akromatikus fekete-fehér szettet fürdőszobájába
Tovább - 2011 Április 25. -
Hogyan válasszunk burkolólapot? Milyen térbe mi illik?
Hogyan válasszunk burkolólapot? Milyen térbe mi illik?
Tovább - 2011 Április 23. -
A kerámia burkolólapok típusai
A kerámia burkolólapok típusai
Tovább - 2011 Április 20. -
Burkolatok besorolása
Burkolatok besorolása
Tovább - 2011 Április 19. -
Mire használható a burkolólap?
Mire használható a burkolólap?
Tovább - 2011 Április 18. -
A zuhanykabinokról
A zuhanykabinokról
Tovább - 2011 Április 17. -
Az infraszaunákról
Az infraszaunákról
Tovább - 2011 Április 16. -
A gőzkabinokról
A gőzkabinokról
Tovább - 2011 Április 14. -
A színterápiáról
A színterápiáról
Tovább - 2011 Április 13. -
A hidromasszázsról
A hidromasszázsról
Tovább - 2011 Április 12. -
A mozaik reneszánsza
A mozaik reneszánsza
Tovább - 2011 Május 6. -
Pezsgés a szabadban
Pezsgés a szabadban
Tovább - 2011 Május 5. -
Fürdőszoba Design
Fürdőszoba Design
Tovább - 2011 Január 25. -
Meghosszabbított Akció
Meghosszabbított Akció
Tovább - 2011 Január 5. -
Stargres és Gamma kerámia AKCIÓ 2010.05.14.-ig
Stargres és Gamma kerámia AKCIÓ 2010.05.14.-ig
Tovább - 2010 Március 22. -
Olasz hetek a Rustic Fürdőszoba Kft.-nél !
Olasz hetek a Rustic Fürdőszoba Kft.-nél !
Tovább - 2010 Március 20. -
Zalakerámia Akció 2010.02.15.-04.23.-ig.
Zalakerámia Akció 2010.02.15.-04.23.-ig.
Tovább - 2010 Március 20. -
Kwadro Ceramica csempe , padlólap AKCIÓ
Kwadro Ceramica csempe , padlólap AKCIÓ
Tovább - 2010 Március 20. -
Szeretné lakását úgy burkolni , hogy ne keljen bontani , a régi padlózatot felszedni és akár több héten át felfordulásban élni ?
Egyszerű megoldást kínálunk ! A Kerlite Plus burkolólapok csak 3,5mm vastagságúak , így a régi padlózatokra és kerámia , márvány , kő vagy terrakotta burkolatokra is le lehet rakni !
Tovább - 2009 Május 11. -
A Rustic Fürdőszoba Kft. kedvező ajánlatot kínál kivitelezők,beruházók , burkolók és kiskereskedelmi üzletek részére
A Rustic Fürdőszoba Kft. kedvező ajánlatot kínál kivitelezők,beruházók , burkolók és kiskereskedelmi üzletek részére
Tovább - 2009 Március 23.