Hazánkban is szép számban kerültek elő római kori emlékek, mozaik töredékek, fürdő maradványok – de az első ismert mozaikburkolat ennél sokkal korábbra datálható. A nyomok Mezopotámiához, azaz több mint 5000 évre vezethetők vissza, ahol – a leletek alapján – égetett cserépdarabokat alkalmaztak mozaikként. A görögöknél kedvelt volt a színes kavicsok használata, míg a rómaiak mázas kerámia kockákból rakták ki mesterműveiket. Ez utóbbiból maradt fenn szép számmal emlék, így a használt népszerű színek és minták is, ami alapján meglepő élethűséggel rekonstruálhatók az előkelőségek és gazdag polgárok fürdői. A római birodalom bukása után e fürdőkultúrát a bizánci császárság örökébe lépő keleti (arab / török) kultúra vitte tovább. Nem meglepő, hogy a török hódítás hatására Magyarországon is szép számmal fennmaradtak „török fürdők”, melyekre a szögletes, vagy sokszögletű kerámia darabkákból, mesteri műgonddal kirakott minták és díszítések jellemzők.
A mozaik – mint látjuk – végigkísér minket a fürdőkultúra emberi történelmén, a civilizáció évszázadain, és itt az idő hogy ismét elfoglalja méltó helyét a modern, XXI.századi fürdőszobákban. Míg az ókori mozaik gyártásához – az akkori technikai színvonalnak megfelelően – csak limitált anyagféleséget, elsősorban mázas cserepet használtak a mai változatai szinte bármiből készülhet. Legyen az mázas vagy mázatlan kerámia, fényes vagy maratott üveg, tükör, fém, sőt fakockák vagy márvány és egyéb kőféleségek lehetnek a mozaik alkotói a szintetikus műanyagok mellett. A modern mozaikok, gyakorlatilag minden elképzelhető színben és árnyalatban előállíthatók és be is szerezhetők.
Miként az ókori burkolatoknál, ma is – sőt ma még inkább – lehetőség nyílik egyedi minták vagy képek kialakítására. Ám ennek, meg van az eléggé borsos ára, és mindenképp szakértőt igényel (mindig profival dolgoztassunk, akitől a szerződés megkötése előtt kérjük be fotókat korábbi munkáiról, sőt ha tehetjük, nézzünk meg egy-kettőt azok közül). Az ár és a nagy munkaigény sajnos többeket eltántorít az egyedi tervezésű minták kivitelezésétől, így sokan fordulnak az elérhetőbb és egyszerűbb mozaik burkolatok felé. Nekik nyújt nagy segítséget a hálóra ragasztott „előre gyártott” mozaikcsempe, amit így hálóval együtt rakhat vagy szabhat méretre a burkoló mester.
A mozaik nem csak szép, de igen jó szolgálatot tesz zuhanyfülke falának és padlójának borításában. Nagy előnye, hogy íves felszíneket is egyszerű burkolni, a homorú vagy domború felületek könnyen lekövethetők. További pozitív tulajdonsága, hogy apró mérete és sűrű fugázása révén csúszásgátlásra jobban megfelel, mint a hagyományos, 20x20 cm-es padlócsempe.
A mozaik felhasználása sokrétű, lehet akár padló, akár falburkolat, vagy éppen a mosdópult felszíne, de különleges hatású a mozaikkal kirakott, szögletes kád vagy zuhanyzó fülke is. Jópofa ötlet, ha egy „szőnyeget” mintázunk több, vagy a fürdőszoba egészétől elütő, kontrasztos színű mozaikokból a padlóra. Ez a nagyobb teret megtöri, és varázslatos hangulatot visz a fürdőszobába.
De kerülhet mozaik a konyhába is, ahol a pult vagy éppen a tűzhely mögötti falat burkolhatjuk vele. Lehet homogén hatást adó, egyszínű, vagy ellenkezőleg játékosan sokszínű, vibráló hatást is elérni vele. A lehetőség szinte végtelen, és csak a fantáziánk szabhat korlátokat.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a mozaik több ezer év után, még mindig friss és sok ötletességgel használható burkolat.
Üzleteink :
Rustic Fürdőszoba Kft 1044 .Bp. "Külső " Váci út 30 .
Tel.:06/1-3-693-607 , 06-30/4-422-776 , 06-30/389-98-00
E-mail : info@rusticfurdoszoba.hu
Rustic Fürdőszoba Kft 1149 .Bp. Mogyoródi út 32.
Tel. :06-1/273-01-09 , 06-30/758-98-11
E-mail : mogyorodi@rusticfurdoszoba.hu
Rustic Vecsés Kft 2220 Vecsés Fő út 165/a
Tel.: 06/29-351-233 , 06/30-9-337-944
E-mail: vecses@rusticfurdoszoba.hu
Kérjen árajánlatot melyet garantáltan 24 órán belül vissza küldünk Önnek !
1044 Bp. Váci út 30.
tel: 06-1-369-36-07 , 06-30-389-98-00
email: info@rusticfurdoszoba.hu
2220 Vecsés Fő út 165/a.
tel: 06-29-351-233 , 06-30-933-79-44
email: vecses@rusticfurdoszoba.hu
1149.Bp. Mogyoródi út 32.
tel: 06-1-273-01-09 , 06-30-389-98-00
email: mogyorodi@rusticfurdoszoba.hu
-
5 nagyszerű tipp kis fürdőszobákhoz
5 nagyszerű tipp kis fürdőszobákhoz
Tovább - 2011 Június 30. -
Hogyan tervezzünk fürdőszobát?
Hogyan tervezzünk fürdőszobát?
Tovább - 2011 Június 29. -
A kényelmes fürdőszoba kialakítása
A kényelmes fürdőszoba kialakítása
Tovább - 2011 Június 28. -
Hidromasszázs kádak: csak divat, vagy tényleg hasznos?
Hidromasszázs kádak: csak divat, vagy tényleg hasznos?
Tovább - 2011 Június 27. -
A fürdőszoba króm ékessége
A fürdőszoba króm ékessége
Tovább - 2011 Június 25. -
Mielőtt megtervezné fürdőszobáját
Mielőtt megtervezné fürdőszobáját
Tovább - 2011 Június 24. -
Dizájnguruk a fürdőben
Dizájnguruk a fürdőben
Tovább - 2011 Június 23. -
Mozaik a fürdőszobában
Mozaik a fürdőszobában
Tovább - 2011 Június 22. -
Amit jó tudni a mázas kerámiákról és a gresről
Amit jó tudni a mázas kerámiákról és a gresről
Tovább - 2011 Június 20. -
Csatatérből játszótér
Csatatérből játszótér
Tovább - 2011 Június 18. -
Akrilkád - Lemezkád
Akrilkád - Lemezkád
Tovább - 2011 Június 17. -
A fényterápia néhány jótékony hatása
A fényterápia néhány jótékony hatása
Tovább - 2011 Június 16. -
A bidé története
A bidé története
Tovább - 2011 Június 15. -
Ibox Universal, nem csak a vízszerelők álma
Ibox Universal, nem csak a vízszerelők álma
Tovább - 2011 Június 11. -
A legmenőbb zuhanyok és csapok 2011-ben
A legmenőbb zuhanyok és csapok 2011-ben
Tovább - 2011 Június 10. -
Mire figyeljünk burkoláskor?
Mire figyeljünk burkoláskor?
Tovább - 2011 Június 7. -
Milyen anyagokat érdemes venni a burkoláshoz?
Milyen anyagokat érdemes venni a burkoláshoz?
Tovább - 2011 Június 6. -
Mennyit érdemes vásárolni?
Mennyit érdemes vásárolni?
Tovább - 2011 Június 4. -
ZEN fürdőszobák 7 titka
ZEN fürdőszobák 7 titka
Tovább - 2011 Június 2. -
Hogyan varázsoljuk a kis teret optikailag nagyobbá?
Hogyan varázsoljuk a kis teret optikailag nagyobbá?
Tovább - 2011 Június 1. -
Hogyan válasszuk el a különböző funkciójú tereket?
yan válasszuk el a különböző funkciójú tereket?
Tovább - 2011 Április 27. -
Eltérő burkolási technikák
Eltérő burkolási technikák
Tovább - 2011 Április 26. -
Válasszon akromatikus fekete-fehér szettet fürdőszobájába
Válasszon akromatikus fekete-fehér szettet fürdőszobájába
Tovább - 2011 Április 25. -
Hogyan válasszunk burkolólapot? Milyen térbe mi illik?
Hogyan válasszunk burkolólapot? Milyen térbe mi illik?
Tovább - 2011 Április 23. -
A kerámia burkolólapok típusai
A kerámia burkolólapok típusai
Tovább - 2011 Április 20. -
Burkolatok besorolása
Burkolatok besorolása
Tovább - 2011 Április 19. -
Mire használható a burkolólap?
Mire használható a burkolólap?
Tovább - 2011 Április 18. -
A zuhanykabinokról
A zuhanykabinokról
Tovább - 2011 Április 17. -
Az infraszaunákról
Az infraszaunákról
Tovább - 2011 Április 16. -
A gőzkabinokról
A gőzkabinokról
Tovább - 2011 Április 14. -
A színterápiáról
A színterápiáról
Tovább - 2011 Április 13. -
A hidromasszázsról
A hidromasszázsról
Tovább - 2011 Április 12. -
A mozaik reneszánsza
A mozaik reneszánsza
Tovább - 2011 Május 6. -
Pezsgés a szabadban
Pezsgés a szabadban
Tovább - 2011 Május 5. -
Fürdőszoba Design
Fürdőszoba Design
Tovább - 2011 Január 25. -
Meghosszabbított Akció
Meghosszabbított Akció
Tovább - 2011 Január 5. -
Stargres és Gamma kerámia AKCIÓ 2010.05.14.-ig
Stargres és Gamma kerámia AKCIÓ 2010.05.14.-ig
Tovább - 2010 Március 22. -
Olasz hetek a Rustic Fürdőszoba Kft.-nél !
Olasz hetek a Rustic Fürdőszoba Kft.-nél !
Tovább - 2010 Március 20. -
Zalakerámia Akció 2010.02.15.-04.23.-ig.
Zalakerámia Akció 2010.02.15.-04.23.-ig.
Tovább - 2010 Március 20. -
Kwadro Ceramica csempe , padlólap AKCIÓ
Kwadro Ceramica csempe , padlólap AKCIÓ
Tovább - 2010 Március 20. -
Szeretné lakását úgy burkolni , hogy ne keljen bontani , a régi padlózatot felszedni és akár több héten át felfordulásban élni ?
Egyszerű megoldást kínálunk ! A Kerlite Plus burkolólapok csak 3,5mm vastagságúak , így a régi padlózatokra és kerámia , márvány , kő vagy terrakotta burkolatokra is le lehet rakni !
Tovább - 2009 Május 11. -
A Rustic Fürdőszoba Kft. kedvező ajánlatot kínál kivitelezők,beruházók , burkolók és kiskereskedelmi üzletek részére
A Rustic Fürdőszoba Kft. kedvező ajánlatot kínál kivitelezők,beruházók , burkolók és kiskereskedelmi üzletek részére
Tovább - 2009 Március 23.